A telihold napja

A film lazán egymáshoz fűződő történetmorzsákból áll. Az egyik mozaikból vagy az egyik szereplő tekintetét, képzeletét, emlékeit követve jutunk el a másikig, vagy egyszerűen ottfelejtődik a kamera egy éppen felbukkanó, új szereplőn, és most már őt kíséri. (...) Éppen az érdekes, a filmre kívánkozó történetek maradnak elmeséletlenül és jelentéktelennek tűnő pillanatok, tekintetek, mozzanatok kerülnek középpontba. Sahnazarov azonban kitűnő érzékkel teszi magával ragadóvá, megélhetővé ezeket a pillanatokat éppen a köréjük fonódó hiány, vagy fogalmazzunk úgy: lebegve maradó, lehetséges történetek miatt, melyeket ő csak megsejdíttet velünk. Vajon ráismerünk-e, felidéződik-e bennünk egy-egy benyomás, hangulat felkeltésével a Történet? Különös játék és Sahnazarov ezúttal kitűnő játékmesternek bizonyul.